Szent Charles de Foucauld

 

Károly Jézus kistestvére

1858. szeptember 15. – 1916. december 1.

 

1858. szeptember 15-én született Strasbourgban.

 

Már serdülő korában elveszti hitét. Húszévesen katonatiszt lesz. Algériába küldik. Három évvel később elhagyja a katonaságot és élete veszélyeztetésével tudományos kutatómunkába kezd Marokkóban. A muzulmán hittel való találkozása, az igazság szenvedélyes keresése, unokanővérének tapintatos jósága és barátja, Huvelin atya segítsége újra felfedezteti vele a keresztény hitet 1886. október végén. Megtérése teljes és végleges.

 

„Amint hittem, hogy van Isten, azonnal

megértettem, hogy nem tehetek mást,

mint hogy egészen érte éljek.”

 

Fokozatosan felismeri, hogy Jézust követni, Őt szenvedélyesen szeretni annyi, mint azt tenni, amit Jézus tesz: közel lenni a legelhagyatottabbakhoz, a távol lévőkhöz.

 

„Minden kereszténynek apostolnak kell

lennie, ez nem tanács, ez parancs,

ez a szeretet parancsa.”

 

1901-ben pappá szentelik. A Szaharába megy, megpróbál egyszerűen barátja és testvére lenni a sivatagi nomádoknak. Nem téríteni szándékozik, hanem szeretni. Egész életével akarja „kiáltani az Evangéliumot”.

 

1916. december 1-én meggyilkolja egy szenuszita tuareg csapat.

 

Egy Charles de Foucauld-nak tulajdonított csoda hihetetlen története. A Szent Charles de Foucauld-nak tulajdonított, hivatalosan is elismert csodás esemény Saumurben történt 2016 novemberében. Charle, a fiatal asztalos túlélt egy halálosnak ítélt esést... (Hugues Lefevre cikke magyarul.)


Szentté avatják Foucauld atyát - Kanonizációs dekrétumokat hagyott jóvá a pápa. Ferenc pápa május 26-án kihallgatáson fogadta Angelo Becciu bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát. Az audiencián a pápa dekrétumok közzétételét hagyta jóvá, ezek öt csoda, két vértanúság és egy hősies erénygyakorlás elismerését tartalmazzák. Elismerik a Charles de Foucauld atyának tulajdonított csodát. (A Magyar Kurír cikke.)


Ferenc pápa üzenete
Boldog Charles de Foucauld lelki családja számára,
halálának 100. évfordulója alkalmából - 2016


Könyvajánló: Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség kiadásában megjelent a "Szent Charles de Foucauld hite" című könyv. A könyv borítójáról: "Megállapíthatjuk, hogy napjainkban nehéz megélni hitünket, és létünk értelmével kapcsolatban kérdéseket teszünk fel. (...) Ez a könyv, amelyet Foucauld atya egyik követője írt, aki több mint harminc éve Jézus kistestvére, nagyravágyás nélkül egyszerűen csak engedi, hogy Károly testvér maga tegyen tanúságot hitéről, amely erővel, naivitással és szeretettel járta át." Megvásárolható a Prospero Disztribúció webáruházában.


 

„Isten szeretete és az emberek

szeretete, ez az egész életem.”

 

Károly testvér élete és üzenete mindenkor szól hozzánk - Szent Charles de Foucauld (Károly Jézus testvére) képes életrajza. (44 oldal)


A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra és Charles testvér szentté avatására készülve - Charles de Foucauld eucharisztikus útja (12 oldal)


Ferenc pápa homíliája: Nincs fénymásolt életszentség, az mindig egyedi! - A Szentatya ünnepélyes szentmise keretében tíz új szentet avatott - Ferenc pápa teljes homíliájának fordítása


HÁLAADÓ SZENTMISE

Szent Charles de Foucauld liturgikus ünnepe

december 1-én, halálának évfordulóján.

Boldoggá avatása: 2005. november 13., Róma

Szentté avatása: 2022. május 15., Róma


Hálaadó szentmise - HOMÍLIA: Róma, Tre Fontane


A VASADI KATOLIKUS KÁPOLNA


Szentmise és az elkészült secco megáldása - 2009. szeptember 13.


Szent Charles de Foucauld ereklyéjének elhelyezése a vasadi kápolnában 2020.07.19. (Tanúságtevők - A Duna Televízió 2020.07.26-ai adása.)


Charles de Foucauld kápolna honlapja (Vasad, Váci Egyházmegye)


Károly testvér ereklyéje Vasadon (A Szerzetesek.hu cikke)


 

 

 

Atyám,

Átadom magamat Neked,

tégy velem

tetszésed szerint.

Bármit teszel is velem,

megköszönöm,

mindenre kész vagyok,

mindent elfogadok,

csak akaratod bennem

és minden teremtményedben

beteljesüljön.

Semmi mást

nem kívánok Istenem.

Kezedbe ajánlom lelkemet,

Neked adom Istenem,

szívem egész szeretetével,

mert szeretlek,

és mert szeretetem igényli,

hogy egészen

Neked adjam át magam,

hogy végtelen bizalommal

egészen kezedbe

helyezzem életemet,

mert Te vagy az én Atyám.

 

Károly Jézus kistestvére Diavetítés>>>

 

LELKINAPOK VASADON


Charles de Foucauld Önátadás imájának hihetetlen sikere
Az Önátadás imája Charles de Foucauld-tól, amelyet a legtöbb hívő ismer, egyetemes és tágas dimenzióval bír. De hogyan magyarázható ez a siker? (Forrás: katolikus.ma, Aleteia)


Antoine Chatelard: Charles de Foucauld eucharisztikus élete Oltáriszentség nélkül
Charles (Károly) testvért az Egyház december 1-én ünnepli, szentté avatása 2022. május 15. Azért, hogy elmélyítsük mindazt, amit lelkisége nekünk, mai kortársainak felajánl, íme, egy cikk, amelyet Antoine Chatelard Jézus Kistestvére írt, aki szinte egész életét Charles testvér lelkisége mélyebb megismerésének szentelte. Számunkra is mindig marad még újabb felfedezni való... Reméljük, hogy ezek a gondolatok segítenek egy kicsit jobban megérteni az eucharisztia titkát, amely lelkesítette életét... (8 oldal)


A boldoggáavatási dekrétum szövege


Joseph Ratzinger: Názáretről és Charles de Foucauld-ról 1976-ban "JÉZUS KRISZTUS ISTENE" című műből


Gianni Valente: Charles de Foucauld - küldetés a mai pusztaságban


Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség

Jézus Kistestvérei férfi kongregáció

A názáreti lelkiség bemutatása


 

 

Kérdése van? Írjon nekünk!     info@charlesdefoucauld.hu     Látogasson vissza később is!